Brummogi megjósolta…
…és tényleg csodás élmény volt az első Gyurmakalandok játszóház! 🙂

A résztvevő gyermekek és szüleik, velem együtt igazán különleges pillanatokat élhettek át, mely a Művelődési Házban rendezett Maci kiállítás megtekintésével kezdődött.

A gyurmázós kalandok Brummogi jóslata című mesével indultak, amely megalapozta a hangulatot és bevezette a gyerekeket a játékos gyurmázás világába.

A meséhez kapcsolódó macis és tavaszváró gyurmázólapok segítségével a gyerekek szabadon engedhették a fantáziájukat. A kreatív alkotás során egyedi és különleges kis művek születtek, miközben a gyerekek fejlődtek és jól szórakoztak.
Számomra különösen megható pillanat volt találkozni azokkal a fiatal anyukákkal, akik gyermekkorukban rendszeresen jártak az általam szervezett programokra, amikor még a MűvHáz vezetőjeként, programszervezőjeként itt dolgoztam. Most pedig már saját kis csemetéiket hozták el, hogy ők is részesei legyenek egy varázslatos alkotóélménynek.
Ugyanilyen szívet melengető érzés volt az is, hogy olyan nagymama is érkezett az unokájával a játszóházba, akinek gyermekei annak idején szintén aktív résztvevői voltak az általam szervezett eseményeknek, ill. kreatív foglalkozásoknak is. Igazán különleges érzés, hogy kézműves foglalkozásaim milyen generációkon átívelő hagyománnyá válhatnak!
Természetesen az is nagy öröm volt, hogy új családokkal, gyerekekkel is találkozhattam, akikkel most először alkottunk, gyurmáztunk együtt.

A következő foglalkozások február 15-én és 22-én, szombaton 10 órától lesznek a Kaposújlaki Művelődési Házban.
GyurManó újabb mesés kalandjaival és új gyurmázós játékokkal várom az érdeklődő gyermekeket és szüleiket!
Ha legutóbb nem tudtatok eljönni, most itt a remek alkalom, hogy csatlakozzatok hozzánk egy igazán varázslatos és fejlesztő élményre!
További információ és regisztráció: https://kreativszakkor.hu/gyurmakalandok-jatszohaz/
Szeretettel várok kicsiket és nagyokat! 🎨✨