AJÁNDÉK!
KÉZÜGYESSÉGFEJLESZTŐ MONDÓKAGYŰJTEMÉNY
„Mit csinál a kis kezem? – Te is tudod, mondd velem!”
55 kézzel mutatós mondóka gyűjteménye

Mit csinál a kis kezem… – Mondókagyűjtemény – www.kreativszakkor.hu
A legkisebbek kézügyesség fejlesztésének szórakoztató módja különböző mondókák elmutogatása, mely nagyszerű élmény gyermeknek és szülőnek egyaránt.
A közös mondókázás amellett, hogy erősíti az anya-gyermek kapcsolatot, sokrétűen fejleszti a kicsik képességeit is: Fejlődik beszédkészségük, szókincsük, ritmusérzékük, gondolkodásuk, szövegértésük, koncentrálóképességük, emlékezőtehetségük, de hozzájárulnak a gyermek mozgásfejlődéséhez, kreativitásához is.
Különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a kéz és az ujjak izomzatának fejlesztésére és erősítésére annak érdekében, hogy gyermekünk számára az írás elsajátítása nehézségek nélkül történjen, és valóban örömteli tevékenység legyen.
Kézművesként e terület áll legközelebb hozzám. Több mint 30 éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött, három felnőtt gyermek anyjaként, és már boldog nagymamaként is, pontosan ez az a téma, melyhez a legtöbb segítséget tudom adni a kisgyermekes szülők számára.
E mondókagyűjtemény részemről teljesen szubjektív válogatás, a szempont ezúttal csupán annyi volt, hogy az adott mondóka kézzel mutogatható legyen.
Közülük jó néhány családi hagyomány, mások ismerősöktől, innen-onnan, és magam sem tudom, már honnan- származnak. Évek alatt csak egyre gyűltek, szaporodtak…
Biztosan lesz közöttük jó néhány ismerős, melyet annak idején, mikor kicsi voltál, Neked is mondogattak a szüleid, nagyszüleid…
Olvasgass, válogass hát kedvedre…
majd mondd s mutasd meg gyermekednek,
hogy unokádtól halld a rigmust, évek múltán…
talán épp azt, mit annak idején Te tanítottál!
Kellemes időtöltést!
Jó mondókázást gyermekeddel és sok-sok közös élményt kívánok!
Balazsiné Balaskó Mária
keramikus, kézműves
kézügyességfejlesztő, gyurmanó-mentor 🙂
>>> KÉRED AZ AJÁNDÉKOD? <<<
Ezt a mondókagyűjteményt (letölthető PDF formátumban) most minden hírlevél feliratkozónknak ajándékba küldjük! Téged is megajándékozhatunk?
>>> Itt tudsz feliratkozni a „GyurManó ötletei” hírlevélre!
Ez egy ingyenes, heti rendszerességgel megjelenő információs hírlevél kisgyermekes szülőknek. Benne egyszerű, otthon is könnyen megvalósítható kézügyesség- és képességfejlesztő ötletek, tippek, legfrissebb hírek, újdonságok, termékajánlók…